Melegként gyermeket vállalni elég új dolognak számít itthon. Én is csak hallomásból vagy csak közvetve ismerek olyanokat, akik hasonló dologra vállalkoztak. Mindezért, amikor valaki szembesül a tervünkkel, olykor elhangzik egy kérdés, amivel a heteroszexuális barátaink nem nagyon találkoznak, mert az ő esetükben a gyerekvállalás nemhogy természetes, hanem a kormány szemszögéből egyenesen elvárt magatartás. A kérdés valahogy így hangzik: Ti mégis miért akartok ennyire gyereket vállalni? Van, aki ezt kíváncsiságból, minden hátsó szándék nélkül teszi fel, másokban viszont leplezetlenül ott motoszkál a rosszallás vagy az egyet nem értés. Akármi is az illető szándéka, az mit sem változtat a tényen, hogy egy kérdésre – már amennyiben az nem költői – felelni szokás. Most már csak az a kérdés marad, hogy mégis mit.

Amikor legelőször feltették nekem ezt a kérdést, hirtelenjében megvontam a vállam. Mit tudom én, csak, azért, ilyenek jutottak az eszembe, amik azért nem tekinthetők megfelelő válasznak, így jómagam is eltöprengtem az okon. Azt nem mondom, hogy eddig a pontig sohasem merengtem el rajta, mert az nem igaz. Gondolkodni elgondolkodtam én, csak éppen egy pontos választ nem találtam rá.

Nem vezérelnek olyan megalomán tervek, miszerint ezzel be akarom bizonyítani mindenkinek, hogy két férfi is képes felnevelni egy gyermeket, ha nem is tökéletesen, de legalább olyan sikeresen, mint bárki más. Azt se tudom kijelenteni, hogy azért szeretnénk közös gyereket, mert így akarjuk teljessé vagy erősebbé tenni a kapcsolatunkat, mert az teljes és erős gyermek nélkül is. Az elmúlástól való félelem sem szerepel az okok között. Semmi sem, ami ennyire konkrét volna, hanem valami elvontabb, és éppen ezért csak nehezen megfogható.

Amikor szavakba akartam önteni a gondolataimat, egy kicsit zavarba jöttem, mert annyira esetlenül hangzik, és esetlenségében nem fejezi ki pontosan az érzéseinket. Gondolom, mindenki ismeri azt a jól eső melegséget, ami eltölti az embert, amikor ajándékot ad a szeretteinek. Ajándékozni jó, és nem azért, mert várunk valamit cserében, hanem mert az ajándékozás cselekedete jó. És mi pontosan ezért akarunk gyereket. Ajándék alatt természetesen nem tárgyi javakra gondolok, hanem a szeretetre. Szeretetet ajándékozni jó, mert szeretni jó.

Az ember nem azért szeret, mert szeretetet vár vissza, hanem mert nincsen semmi annál felemelőbb, mint amikor szerethet valakit. Mi pedig éppen ezért vágyunk egy gyerekre.

Persze gondoskodni fogunk róla, óvni fogjuk és védeni (már amennyire ez lehetséges), de legfőképpen szeretni fogjuk, mégpedig mindenekfelett.

Mi tagadás, nem esik mindig jól, amikor nekem szegezik a fent említett kérdést, főleg, amikor kihallom belőle a rosszallást. Ilyenkor rögtön felüti bennem a fejét a dac és a gőg, amit igyekszek lecsitítani, hisz azzal nem érek el semmit, ha ráripakodok az illetőre, azzal viszont annál többet, ha higgadtan megpróbálom elmagyarázni neki az érzéseinket. Még az is megeshet, hogy jobb belátásra tudom téríteni. Kicsi az esélye, tudom, de egy próbát megér.