Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mit fogok majd tenni, ha egyszer a gyermekünk füle hallatára ócsárolni kezdenek bennünket a melegségünk miatt. Rendre elképzeltem, ahogy majd hangzatos szónoklásokba kezdek a szeretetről és az elfogadásról, de azt hiszem ezzel sokan vannak így, aztán amikor elérkezik a várva várt helyzet, akkor meg sem tud szólalni az ember. Mindenesetre bármit is teszek, a legfontosabb az, hogy meg tudjam őrizni a hidegvéremet. Ha engem támadnak, az nem gond, mert némi bosszankodás után egyszerűen lepereg rólam. Így történik ez akkor is, amikor hőzöngő hozzászólókkal találkozok akár a blogomon, de egyelőre inkább másutt. Egészen más a helyzet, amikor a támadás nem engem, hanem olyanokat céloz meg, akiket történetesen szeretek. Ilyenkor egészen ki tudok kelni magamból, ami nem feltétlenül jó.
Így ha karácsonyra lehetne egyetlen kívánságom, az talán az lenne, hogy képes legyek nyugodt maradni ezekben a helyzetekben.
Talán szerencsés vagyok – sőt biztosan –, de az eddigi életem során még nem találkoztam egyetlen negatív reakcióval sem a gyermekvállalási szándékainkkal kapcsolatban. Mindenki nagyon kedvesen fogadta a híreket, támogatók és elfogadók voltak velünk szemben. Persze az interneten lehet olvasni egészen szaftos hozzászólásokat is, ugyanakkor névtelenül, a képernyő takarásában sokkal bátrabb és kegyetlenebb az ember, mint ha személyesen kellene felvállalnia mindezt.
Karácsony alkalmából épp ezeknek a névtelen hősöknek szeretnék köszönetet mondani, akik akaratlanul is felkészítenek engem a jövő kihívásaira. Nincsenek kétségeim afelől, hogy előbb-utóbb, majd találkozni fogunk olyanokkal, akik nem éppen disztingvált módon hozzák tudomásunkra véleményüket, akár a gyermekünk jelenlétében is. Ez szinte elkerülhetetlen. A nyugodtság záloga szerintem a felkészültség. A különböző fórumokon pedig már olvastam mindent, így a elhangzó ellenérvek aligha érhetnek majd meglepetésként. Ha a gyermekünk látja, hogy mindez nem izgat fel bennünket, és majdhogynem természetes, hogy akadnak olyanok, akik másképp gondolkodnak, mint mi, akkor ő sem fog a kelleténél többet foglalkozni az egésszel.
Nem akarom, hogy egy burokban nőjön fel, ahogy azt sem, hogy megijedjen, ha valakivel nézeteltérése támad. Nyilván azt azért meg próbálom tanítani neki, hogy nem kell feltétlenül trágár szavakkal illetni a másikat, amikor kifejezzük a véleményünket, ahogy az sem helyes, hogy megsértünk valakit pusztán azért, mert más. Remélem, a gyermekünk azt is megtanulja majd, hogy nem szabad a rossz emberekre időt fecsérelni, és olykor a legbölcsebb az, ha egyszerűen faképnél hagyjuk őket, főleg akkor, ha észérvekkel sem lehet hatni rájuk. Sohasem értettem meg azokat, akik veszik a fáradságot, hogy hosszan kifejtsék egy ismeretlennek, hogy nem többek, mint egy degenerált, beteg, önző, deviáns pedofil. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az én dolgom lenne megfejteni indíttatásukat. Foglalkozzon velük a pszichológus vagy a pszichiáter. Ők legalább pénzt is kapnak mindezért. Mint látjátok, jól elterveztem mindent, aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet.
A névtelenül utálkozóknak végül azon túl, hogy köszönetet és kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, valamennyivel több szeretetet is kívánok nekik a mindennapjaikban. Azt hiszem, ez mindenkit megillet. Foglalkozzanak többet azokkal, akiket szeretnek, főleg így karácsony tájékán, és legyenek hálások azért, hogy van családjuk, mert ez nem adatik meg mindenkinek.
