Az előző bejegyzésben ott hagytam abba, hogy elküldtük a bemutatkozó levelet a béranyának. Azt tudni kell, hogy egy béranya egyszerre olyan harminc-negyven pártól kap levelet, így nagyon kicsi az esélye annak, hogy végül rátok esik a választás. Ha viszont szimpatikusnak tart benneteket, akkor – anélkül, hogy erről értesülnétek – ő is ugyanúgy elkéri az adatlapotokat, és onnantól kezdve rajta múlik, hogy ír-e nektek vagy sem.

Adott esetben napok telnek el, mire megjön a várva várt levél. Ilyenkor az óramutató kínzóan lassan jár, és folyton azon rugózik az agyad, hogy a béranya vajon megkapta-e egyáltalán a levelet, és nem került-e véletlenül a spambe. Ha meg éppen nem ezen töprengsz, akkor huszadjára is átolvasod az üzenetet, ellenőrzöd, hogy a megszólításban helyesen írtad-e a béranya nevét, árgus szemekkel keresed az elütéseket, és szégyenkezel, ha találsz egyet.

Aztán néhány nap múlva – lehetőleg éppen akkor, amikor vendégségben vagy – végre megérkezik a levél. Megfogadod, hogy nem olvasod el az üzenetet, mert nem akarod elrontani a hangulatot, de aztán amikor kimész a vécére, hirtelen azon kapod magad, hogy már meg is nyitottad.

A visszautasítás minden helyzetben nehéz, de amikor a gyerekedről van szó, akkor talán még nehezebb. Miután elolvastad a sajnálkozó levelet, pillanatokra szó szerint összetörsz. Elhatározod, hogy felhagysz az egésszel, mert mégis ki a fene választana titeket? Mérges vagy saját magadra, a béranyára és a világra, mert olyan rosszul esik, hogy visszautasítottak. Pillanatokig úgy viselkedsz, mint egy gyerek, így talán mondanom sem kell, hogy amint alkalmad nyílik, azon nyomban küldöd is a következő levelet a soron következő béranyának.

Aztán ahogy megkapod az újabbnál újabb visszautasításokat, egyre jobban megszokod őket. Azt nem mondom, hogy nem törik össze a szíved minden egyes nemleges válasz után, hanem csak annyit, hogy egyre kevesebb szilánkra esik szét, így aztán egyre gyorsabban sikerül összeilleszteni. Már-már rutinná válik az egész, ezért amikor megérkezik az első igenlő válasz, hirtelen nem is tudsz vele mit kezdeni. Először megdöbbensz, aztán örömtáncot lejtesz, majd másodjára is átrágod magad a sorokon, mert nem hiszel a szemednek, végül pedig megint rázod a p*csádat egy kicsit. Ennél a pontnál szinte lehetetlen visszafogni magad. Úgy örülsz, mintha a béranya igent mondott volna, már ott érzed a babát a karjaidban, pedig csak arról van szó, hogy a béranya szívesen megismerne titeket.

Az ismeretségi körömben nagyon keveseknek adatott meg a gondtalan gyermekvállalás. Ahogy felnövünk, kialakul bennünk egy olyan téves kép – részben a filmeknek és a sorozatoknak köszönhetően –, miszerint elég egyet szerelmeskedni, mégpedig a hónap bármelyik napján, és már jön is a baba! A valóság sajnos nem ilyen egyszerű, és bár a hátam közepére sem kívánom az átélt csalódásokat, olyan szempontból örülök nekik, hogy általuk rájövök arra, hogy mi sem különbözünk annyira a barátainktól.