Miközben folyamatosan azon töprengtem, hogy alkalmasak vagyunk-e a szülői szerep betöltésére, azért arra is jutott időm, hogy megoldást keressek arra a fejtörőre, hogy két férfi hogyan tud gyermeket vállalni a mai világban. Bár ebben a kezdeti időszakban még nemigen néztem utána a hazai helyzetnek, ugyanakkor azt már akkoriban is sejtettem, hogy az itthoni lehetőségek elég korlátozottak. Mindezért legelőször külföldön néztem körül.
Rövid időn belül két lehetőség is körvonalazódott előttünk: a béranyaság, illetve az örökbefogadás.
Nekem rögtön megtetszett a béranyaság, így kezdetben igen nagy lelkesedéssel, aztán egyre letörtebben kajtattam az ezzel kapcsolatos információk után. Számos ország lehetővé teszi a béranyaságot az állampolgárai számára, de kevés olyan hely akad, ahol ezt a külföldi állampolgárságú ÉS azonos nemű pároknak is engedélyezik.
Általánosan két fajta megközelítése létezik a béranyaságnak. A legelső, és talán a legegyszerűbben megérthető változata az ún. fizetett béranyaság. Ilyenkor a béranya egy adott pénzösszeget kap a jövőbeli szülőktől azon túl, hogy a várandósággal kapcsolatos összes kiadását is fedezik. Ehhez csatlakozik aztán az orvosi ellátás költsége vagy az ügynökségeknek, illetve az ügyvédeknek fizetett díj. Miután ezekben az országokban te magad fedezed a béranya orvosi ellátását, így a végösszeg olyan 30 millió forintnál kezdődik.
A béranyaság másik fajtája az ún. önkéntes béranyaság, vagyis ilyenkor a béranya nem kap – és törvényesen nem is kaphat – pénzt a jövőbeli szülőktől, csakis a várandósággal kapcsolatos kiadásait lehet fedezni. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arról a későbbiekben fogok írni. Miután ezekben az országokban majdhogynem ugyanolyan társadalombiztosítás működik, mint nálunk, így az orvosi ellátásért sem kell külön fizetni, mert a béranya ilyen-olyan módon már biztosított. Akármennyire is jónak hangzik ez, a végösszeg így is olyan 12-18 millió forint körül mozog.
Miután diplomás minimálbérrel esélyünk sem lett volna előteremteni a szükséges összeget, így jobban utánanéztünk az örökbefogadásnak. Bár számos országban van lehetőség külföldi melegként örökbe fogadni, ez mégsem olyan egyszerű. Míg sok nyugati ország külön ügynökségeket működtet a világ legkülönbözőbb pontjain annak érdekében, hogy segítsék az állampolgáraikat az álmaik megvalósításában, nekünk ezt egyedül kellett volna elintézni. Vagyis el kellett volna utazni egy távoli országba, felvenni a kapcsolatot egy ottani árvaházzal, majd a gyámüggyel és a hivatalokkal, ahol adott esetben alig beszélnek angolul. Olyan sok volt a bizonytalan tényező, hogy egyszerűen nem mertünk belevágni!
Egyébként itthon sem lehetetlen örökbe fogadni egy gyermeket, amennyiben persze az ember hajlandó letagadni szexuális irányultságát. Ugyanis az örökbefogadás az egyedülálló férfiak számára is nyitott, igaz nem preferálják őket, ugyanakkor nem is zárják ki őket. Ez azt jelenti, hogy egy egyedülálló férfi sokkal nehezebben jut gyermekhez, mint egy heteroszexuális pár vagy egy egyedülálló anya. Ezzel önmagában nincs is akkora gond. A baj ott kezdődik, ha kiderül rólad, hogy nem is vagy egyedülálló szülő, hanem egy azonos nemű személlyel merészelsz együtt élni. Fuccsba megy az egész, a gyermek visszakerül az állam gondozó kezébe, te pedig üres kézzel, összetört szívvel térhetsz haza, mint ahogyan ez nemrégiben is megtörtént.
Egy szó, mint száz, szembe találtuk magunkat egy megmászhatatlan akadállyal. Tudtuk, hogyan szeretnénk gyermeket vállalni, de a jelenlegi fizetésünkből az életben nem tudtuk volna összekaparni a szükséges összeget. Nehéz leírni, milyen érzések kavarogtak bennünk. Még most is elszorul a torkom valahányszor visszagondolok erre az időszakra. Próbáltam túltenni magam a dolgon, elfogadni a helyzetünket, de egyszerűen nem ment. Rengeteget szomorkodtam, vitatkoztam önmagammal és perlekedtem a sorssal, de végérvényesen letenni a tervünkről, azt nem tudtam megtenni!