Azzal azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy a magyar családpolitika előnyben részesíti a különböző nemű szülők alkotta családokat. Mindezt természetesen azért, hogy a gyermekek érdekeit védjék, de vannak olyan esetek, ahol éppen ez a fajta hozzáállás teszi bizonytalanná egyes gyermekek helyzetét.

Azt hiszem abban sincsen semmi meglepő, hogy az állam véleménye, akarata olykor szembe megy az állampolgárok véleményével, akaratával és viselkedésével, így hiába nem tekinti családnak az azonos nemű párkapcsolatokat, az abban résztvevők igenis ekképpen gondolnak önmagukra, és emiatt természetes igényük van a családjuk bővítésére. Legalábbis mi így voltunk ezzel, még akkor is ha tudtuk, hogy a magyar jogrend még nincsen felkészülve ránk.

Ha megszületik a gyermekünk, akkor egy nagyon érdekes jogi helyzet fog előállni. A külföldi ország születési anyakönyvében a szülők helyén két férfi fog szerepelni, vagyis a férjem és én. Ott ez egyáltalán nem jelent problémát. A gondok akkor kezdődnek, amikor ezzel a papírral majd a nagykövetségre fáradunk, hogy magyar állampolgárságot igényeljünk a gyermekünknek. Az itthoni jogrend számára ugyanis ismeretlen az azonos nemű szülők fogalma, vagyis nem lehet ugyanúgy anyakönyveztetni, ahogyan ezt külföldön teszik.

A magyar anyakönyvi kivonaton az anya helyén a béranya fog szerepelni, és ily módon jogában áll szülőként fellépni Magyarországon, ha úgy tartja kedve.

Ez bár ijesztően hangzik, én mégsem aggódok igazán. A béranya egyrészt egy olyan gyermeknek ad életet, aki genetikailag teljesen független tőle (ennek okáról ebben a bejegyzésben írtam), és akit nem is akar felnevelni, másrészt egyszer már lemondott a gyerekről a saját országában, nem fog nehezére esni ezt másodszorra is megtenni egy külföldi konzulátuson. A helyzet azonban egy kicsit bonyolultabb ennél, mert a lemondás nem végérvényes, vagyis egyes helyzetekben meg kell erősíteni, ilyenkor pedig a béranyának valahányszor be kell majd fáradnia a magyar konzulátusra megtenni ezt.

Ami engem igazán nyomaszt az az, hogy idehaza csak az egyikünk lesz a gyerek törvényes szülője. A másikunknak jogilag annyi köze lesz a gyerekhez, mint – némi túlzással – egy járókelőnek az utcán, holott ugyanúgy tisztába fogja tenni, meg fogja etetni, meg fogja vigasztalni, szeretni és gondozni fogja, mint ahogyan ezt bármelyik másik szülő is tenné.

Tudom, hogy nem az tesz szülővé valakit, hogy hivatalosan is annak tekintik-e vagy sem, ugyanakkor ez a helyzet sok apró bosszúsággal fog járni. Egyikünk csak felhatalmazással mehet majd a gyerekért az óvodába, vagy ha a gyerek korházba kerül, akkor akár megtagadhatják egyikünktől a látogatást és így tovább. Ugyanakkor én hiszek az emberek jóakaratában, és ugyanígy fogom gondolni ezt akkor is, ha olykor épp a kivételekkel lesz dolgom. Ha meg is nehezítik az életünket, akkor igyekszünk majd felülkerekedni az emberek kicsinyességén. Bármilyen apró bosszúság eltörpül a gyermek okozta öröm mellett.

A legnagyobb problémát én abban látom, hogy a magyar törvények értelmében több joggal rendelkezik az a nő, akinek sohasem állt szándékában felnevelni a gyereket, és a világ másik felén él, mint az, aki történetesen felneveli, és napról napra vele van. Innentől kezdve pedig pontosan azok a jogszabályok fogják megnehezíteni a gyermekünk életét, amelyek épp az ő érdekeit hivatottak védeni. Ezért gondolom azt, hogy ez az ország alapjában véve gyerekbarát, de csak addig a pontig, amíg az a gyerek egy olyan családban nő fel, ami a kormány véleménye szerint is elvárható és helyes.